Titkos talány

Oly sokszor
nincs szó arra,
amit érzek.
Kacag és sír
bennem a Lét,
s kéjesen táncoló
szerelmes szirének
kagylóba zárt üzenetét
lükteti szívem.
Istenhez szólnék,
de nem tudok,

már nem
magányos hullám..
végtelen óceán vagyok,
s végtelen szeretet,
palackból
szellemmé
szabadult,
némán
áradó
isteni üzenet,

s emberben rejlő
titkos talány.
Hol tengerbe ér a folyó,
s folyóba a patak,
hol összeér múlt és jövő,
a hold és a nap,
férfi és a nő,
a káosz és a rend,
hol az idő,
s a gondolat
már semmit nem jelent...

elhagytak, mint
rossz szeretőt,
a szavak...
s mi megmaradt,
én nélkül
a puszta pillanat,
Isten nélkül
a Csend.



(Sofia)