2010. jan. 29.

Sétálok, sétálok....











Hosszú séták, csendes napok




"A szellem készenléte a bölcsesség."


Shunryu Suzuki







"Nem gáncsolok és nem dicsérek. Csupán megfigyelek."


Stendhal





"Aki nem tud csodálkozni és borzongani a az élet titokzatos szentélyében, az olyan, mint a halott, akinek a szemei becsukódtak."


"A legszebb dolog ami embernek osztályrészül juthat, az élet misztériuma."


"A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó."



Albert Einstein







"Én egy mélységesen vallásos hitetlen vagyok. Ez egy új vallásféle."



Albert Einstein




2010. jan. 28.

Rózsaszínű reggel




"Mindazokat a fogalmakat, melyekkel a végest a végtelenhez hasonlítjuk, mint Isten, szabadság, a jó, stb., logikai kutatás tárgyává tesszük. Pedig hozzáférhetetlenek az értelem kritikája számára. Ha nem volna olyan rémes, nevetséges volna, mily gőggel és gyermeki önelégültséggel szedjük szét az órát, vesszük ki játékszerül a rugókat- s azután mint csodálkozunk, hogy az óra nem jár többé."



Lev Tolsztoj


2010. jan. 24.

Teljesség: az én "ideológiám" és vallásom




Amikor jelen vagy, amikor azzá a pillanattá válsz, ami az egyetlen valóság, mondd milyen gondolat van a fejedben? Milyen nézőpont? Amikor végtelen szeretettel magadhoz öleled a gyermekedet, amikor megpillantod a csillagokkal teli égboltot, a lemenő napot, amikor beleszippantasz a májusi bodzaillatba, amikor megszűnsz létezni szerelmesed karjaiban, amikor valami nagy-nagy öröm ér, vagy éppen zokogva sírod teli könnyekkel a párnád, úgy, hogy nem menekülsz a fájdalom elől, amikor mélyen együttérzel azzal, aki szenved, úgy, hogy nem az okokat és felelősöket kutatod, amikor teljesen belemerülsz valamibe, amit nagyon élvezel, abban a pillanatban hol van a hit, hol találsz ideológiákat, vallást, egyházakat, tanításokat, hol van a tudomány, a humor, a féltékenység a birtoklás, hol van az idő és a tér? És hol vagy Te?
Hol vannak rögzült szokásaink, félelmeink, hová tűnik énképünk és hitrendszerünk? A mai kor rákfenéje - ami egyúttal persze elengedhetetlen is a megismeréshez - a hárítás és az elfojtás. Kifelé élünk, ítélkezünk, manipulálunk, irányítunk és az elménk rabjai vagyunk, és nem látjuk, hogy ami az egyik embernek hatalmas segítség, az a másiknak hatalmas csapda. Magunkra erőltetjük a pozitív gondolkodást, közben meg jól lenyomjuk a mélybe a kételyeinket, a negatív érzéseket, gondolatokat, és amikor ezek működésbe lépnek, tudatlanságunk nevet is ad nekik. Sátán, ördög, pokol, rossz ember, gonoszság... nem látjuk, hogy mindaddig, amíg az elmével, testtel és gondolatainkkal azonosulunk - korlátok között éljük meg magunkat - addig pozitív nem létezhet negatív nélkül, fény sötétség nélkül, jó rossz nélkül. Az elme csak ellentétekben tud létezni és működni. De a valóság egy mélyebb szintjén nem léteznek ellentétek. Csakis Energia van, és annak végtelen számú megnyilvánulási lehetősége. A sötétség nem a fény ellentéte, hanem a hiánya. Ahogy a hiány bőségbe rezeg, úgy változunk mi is, úgy változik a gondolkodási folyamat is. Lineáris gondolkodásból, analógiás, szimbólumokban való gondolkodás lesz, ugyanúgy, ahogy a klasszikus fizikát követi a kvantumfizika, vagy az intellektusból intelligencia lesz. Nagyon sokan szenvednek manapság önmaguktól, irányíthatatlan belső párbeszédektől, ítélkezéstől, elvárásoktól, megfelelési kényszertől, címkéktől, és a szomorú az, hogy sokan nem tudják mi történik velük. Míg másoknak éppen ezek a korlátok jelentik a biztonságot és identitásuk kemény falainak védelmét. Hosszú évtizedek alatt megtanították nekünk, hogy minden anyag, és hitrendszerünk, énképünk részévé vált ez a tudás, és baj nincs vele, hiszen az anyag is mi vagyunk, de van tovább! És az emberi tapasztalás különös dolgokat tanít meg nekünk. Például, hogy a biztonság illúzió, egy pillanat alatt omolhat össze szépen felépített életünk. Hogy ami felett ítélkezünk, egyszer csak felfedezzük önmagunkban is. Hogy a szép és őszinte ígéretek nem váltak valóra. Hogy sokkal jobban mennek a dolgaid, ha boldog vagy és elégedett, hogy a poklot is te teremted, a mennyországot is, és az állóvizet is magad körül. Millió dolgot ismersz fel, ha van bátorságod tapasztalni, felelősséget vállalni és követni a szíved, ha megéled az életet és nem kritizálod. Azt is felismered, hogy minden relatív....nemcsak az idő. Einstein után és a kvantumfizika világában az anyaghoz ragaszkodni olyan, mint ha egy kamasz gyerek azt hajtogatná, hogy ő még mindig óvodás. Mégis, ez a rögzültség és ragaszkodás is tanít, és nincs ember a földön, aki ezen át ne haladna. Hiszen minden Energia, amely a hiányból a bőség állapota felé tart, mindig mozgásban van, születik és meghal, átalakul, és végtelen számú megnyilvánulási formában rezeg. Mint az emberek, akik éppen ezért nem értik, nem érthetik egymást. Annyi igazság van, ahány ember él a földön, de Igazság, Valóság csak egy van és azt csakis élni lehet. Itt és Most. A pillanat, a jelen pillanat az, aminek végtelen és határtalan csendjében kettéválnak a tudatos és tudattalan energiák, ez az ébredés kezdete. Az elme és a tudat állapotától függ, hogy egy kulcslyukon át nézed a világot, egy kicsi- vagy egy panoráma ablakon keresztül, vagy éppen a világgá válva - minden nézőpont felé emelkedve, az elmén és a szavakon túljutva - ismered fel, hogy sokkal több vagy, mint anyag, hogy nemcsak Jézus, Buddha, Szent Ágoston, Papaji, Osho és Tolle stb... érheti el a megvilágosodást, hanem Mariska néni is a piacon. Ugyanis ez egy teljesen tudományos dolog, és a misztikusok azért járnak előbb, mert ők nem bizonyítékokat keresnek, hanem Élnek és eggyéválnak azzal, amit meg akarnak ismerni. De nem csupán a misztikusok. Írók, költők, művészek és egyszerű emberek közülünk, akik érzékenyebbek az életre és mélyebben és egyre mélyebben élik azt meg, elviselve azt - vagy épp szenvedve attól - , hogy ezért a legtöbben hülyének nézik , vagy épp érzelmileg labilisnak címkézik őket. Tulajdonképpen minden ember misztikus, aki az életet csodálja, és a gyönyörű paradoxon az, hogy a színtiszta logikához is ők jutnak el előbb. Ha nagyon modernül akarnék fogalmazni, azt mondanám: emberek, csináljatok azt, amit akartok, higgyetek abban amit akartok, de egyre cikibb lesz ragaszkodni az illúziókhoz és ideológiákhoz egy olyan korban, amikor ennél már a tudomány is előrébb tart. És hát, a tudomány is csak emberi elmék gyümölcse. Az elme pedig határtalan. Annál határtalanabb, minél inkább megtisztul a kondicionálástól, és beleolvad a tudat energia óceánjába. Ateista vagy istenhívő, hát nem mindegy? Az egyik hiszi, mert nem éli, a másik meg tagadja, mert nem éli. Ezek csak szavak! Szavak, amelyek elválasztják egymástól az embereket. Egyiknek sincs kevesebb esélye a másiknál, hiszen a fejlődés nem lineáris , csakis a felszínen tűnik annak, a mélyben sokkal inkább kvantumugrások léteznek. Az a minimum, hogy legyünk nyitottak, és lássunk túl a különböző izmusokon, vagy épp fogadjuk el a másik emberét. Élhetsz úgy , hogy szidod az esőt, de ha esőben táncoló embert látsz, akkor tudd, hogy nem biztos, hogy ő a bolond.
Mert előbb-utóbb, bármilyen úton haladunk is, ugyanoda érkezünk. A tiszta tudat és a végtelen lehetőségek birodalmába. Ahol már semminek nincs neve.


(Sofia)






2010. jan. 22.

A nagy Titok



"Egy cél állott Sziddhárta előtt, egyetlenegy, hogy megüresedjen, megszabaduljon szomjúságától, minden kívánságtól, álomtól és szenvedéstől. Elhaljon saját énjétől, többé ne Én legyen, kiüresedett szívvel nyugalmat találjon, nyitva álljon önmagától eltávolodó gondolatokkal a csodának, igen, ez volt a célja. Ha már legyőzött minden Ént, ha szívében minden szenvedély és minden ösztön elhallgatott, akkor a legvégső is felébredhet, lényének legbelseje, amely nem Én, hanem a nagy Titok."


Hermann Hesse







" - Te is észrevetted - kérdezte egyszer Sziddhárta -, te is megtanultad a folyótól azt a titkot, hogy az idő nem létezik?
Vászudéva arca mosolyogva felragyogott.
- Igen, Sziddhárta - bólintott -, azt hiszem, arra gondolsz, hogy a folyó egyszerre van ott mindenütt, eredeténél és torkolatánál, a tengerben, fenn a hegyeken, egyszerre mindenütt, s hogy számára csak a jelen létezik, nem ismeri sem a múlt árnyékát, sem a jövő árnyékát. Erre gondolsz?
- Erre - mondta Sziddhárta. - És amikor ezt megtanultam, végigtekintettem az életemen, folyó volt az is, és Sziddhártát, a kisfiút, meg Sziddhártát a felnőtt férfit, meg Sziddhártát az aggastyánt mind megnnyi árnyék választotta csak el egymástól, valóságos válaszfal nem volt közöttük. Még Sziddhárta korábbi születései sem enyésztek el a múltban, s halála, a Bráhmához való visszatérése sem pihen a jövőben. Semmi sem volt, és semmi sem lesz majd, minden van, mindennek van jelenléte."



Hermann Hesse






"Mindenkinek csak egyetlen megbízatása van: hogy önmagára találjon. Végezheti, mint költő, mint őrült, mint próféta, vagy mint bűnöző. Ez nem a mi dolgunk, sőt végső soron jelentősége sincs. Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk saját magunkat, s azt teljességgel, töretlenül éljük végig."


Hermann Hesse




2010. jan. 16.

Csak vagyok




Csak vagyok.
Már nem
gondolok rád,
sem ködbe múlt
napokra.
Csak vagyok,
mint folyóban
a víz,
s erdőben a fák..
hallgatok..
s ajkamról csípős
gyömbér íz
csöppen
az elsárgult
lapokra.
Csak vagyok.
Álomtalan
éjszakákon már
nem emlékezem.
Csak vagyok...
vágytalan,
mint ölemben
e csorba csésze,
és sárga lapokon
elmúló szerelem.



(Sofia)



2010. jan. 12.

Titkos talány




Oly sokszor
nincs szó arra,
amit érzek.
Kacag és sír
bennem a Lét,
s kéjesen táncoló
szerelmes szirének
kagylóba zárt üzenetét
lükteti szívem.
Istenhez szólnék,
de nem tudok,
már nem
magányos hullám..
végtelen óceán vagyok,
s végtelen szeretet,
palackból
szellemmé
szabadult,
némán
áradó
isteni üzenet,
s emberben rejlő
titkos talány.
Hol tengerbe ér a folyó,
s folyóba a patak,
hol összeér múlt és jövő,
a hold és a nap,
férfi és a nő,
a káosz és a rend,
hol az idő,
s a gondolat
már semmit nem jelent...
elhagytak, mint
rossz szeretőt,
a szavak...
s mi megmaradt,
én nélkül
a puszta pillanat,
Isten nélkül
a Csend.



(Sofia)


2010. jan. 6.

Gyönyörű a tél




Téli séta


Gyönyörű a tél.
Sétámon
néma hószakadás
szegődik társamul.
Léptem hófehér
roppanás,
a hó a földre,
könnyem a
hóra hull.



(Sofia)