Teljesség: az én "ideológiám" és vallásom

Amikor jelen vagy, amikor azzá a pillanattá válsz, ami az egyetlen valóság, mondd milyen gondolat van a fejedben? Milyen nézőpont? Amikor végtelen szeretettel magadhoz öleled a gyermekedet, amikor megpillantod a csillagokkal teli égboltot, a lemenő napot, amikor beleszippantasz a májusi bodzaillatba, amikor megszűnsz létezni szerelmesed karjaiban, amikor valami nagy-nagy öröm ér, vagy éppen zokogva sírod teli könnyekkel a párnád, úgy, hogy nem menekülsz a fájdalom elől, amikor mélyen együttérzel azzal, aki szenved, úgy, hogy nem az okokat és felelősöket kutatod, amikor teljesen belemerülsz valamibe, amit nagyon élvezel, abban a pillanatban hol van a hit, hol találsz ideológiákat, vallást, egyházakat, tanításokat, hol van a tudomány, a humor, a féltékenység a birtoklás, hol van az idő és a tér? És hol vagy Te?

Hol vannak rögzült szokásaink, félelmeink, hová tűnik énképünk és hitrendszerünk? A mai kor rákfenéje - ami egyúttal persze elengedhetetlen is a megismeréshez - a hárítás és az elfojtás. Kifelé élünk, ítélkezünk, manipulálunk, irányítunk és az elménk rabjai vagyunk, és nem látjuk, hogy ami az egyik embernek hatalmas segítség, az a másiknak hatalmas csapda. Magunkra erőltetjük a pozitív gondolkodást, közben meg jól lenyomjuk a mélybe a kételyeinket, a negatív érzéseket, gondolatokat, és amikor ezek működésbe lépnek, tudatlanságunk nevet is ad nekik. Sátán, ördög, pokol, rossz ember, gonoszság... nem látjuk, hogy mindaddig, amíg az elmével, testtel és gondolatainkkal azonosulunk - korlátok között éljük meg magunkat - addig pozitív nem létezhet negatív nélkül, fény sötétség nélkül, jó rossz nélkül. Az elme csak ellentétekben tud létezni és működni. De a valóság egy mélyebb szintjén nem léteznek ellentétek. Csakis Energia van, és annak végtelen számú megnyilvánulási lehetősége. A sötétség nem a fény ellentéte, hanem a hiánya. Ahogy a hiány bőségbe rezeg, úgy változunk mi is, úgy változik a gondolkodási folyamat is. Lineáris gondolkodásból, analógiás, szimbólumokban való gondolkodás lesz, ugyanúgy, ahogy a klasszikus fizikát követi a kvantumfizika, vagy az intellektusból intelligencia lesz. Nagyon sokan szenvednek manapság önmaguktól, irányíthatatlan belső párbeszédektől, ítélkezéstől, elvárásoktól, megfelelési kényszertől, címkéktől, és a szomorú az, hogy sokan nem tudják mi történik velük. Míg másoknak éppen ezek a korlátok jelentik a biztonságot és identitásuk kemény falainak védelmét. Hosszú évtizedek alatt megtanították nekünk, hogy minden anyag, és hitrendszerünk, énképünk részévé vált ez a tudás, és baj nincs vele, hiszen az anyag is mi vagyunk, de van tovább! És az emberi tapasztalás különös dolgokat tanít meg nekünk. Például, hogy a biztonság illúzió, egy pillanat alatt omolhat össze szépen felépített életünk. Hogy ami felett ítélkezünk, egyszer csak felfedezzük önmagunkban is. Hogy a szép és őszinte ígéretek nem váltak valóra. Hogy sokkal jobban mennek a dolgaid, ha boldog vagy és elégedett, hogy a poklot is te teremted, a mennyországot is, és az állóvizet is magad körül. Millió dolgot ismersz fel, ha van bátorságod tapasztalni, felelősséget vállalni és követni a szíved, ha megéled az életet és nem kritizálod. Azt is felismered, hogy minden relatív....nemcsak az idő. Einstein után és a kvantumfizika világában az anyaghoz ragaszkodni olyan, mint ha egy kamasz gyerek azt hajtogatná, hogy ő még mindig óvodás. Mégis, ez a rögzültség és ragaszkodás is tanít, és nincs ember a földön, aki ezen át ne haladna. Hiszen minden Energia, amely a hiányból a bőség állapota felé tart, mindig mozgásban van, születik és meghal, átalakul, és végtelen számú megnyilvánulási formában rezeg. Mint az emberek, akik éppen ezért nem értik, nem érthetik egymást. Annyi igazság van, ahány ember él a földön, de Igazság, Valóság csak egy van és azt csakis élni lehet. Itt és Most. A pillanat, a jelen pillanat az, aminek végtelen és határtalan csendjében kettéválnak a tudatos és tudattalan energiák, ez az ébredés kezdete. Az elme és a tudat állapotától függ, hogy egy kulcslyukon át nézed a világot, egy kicsi- vagy egy panoráma ablakon keresztül, vagy éppen a világgá válva - minden nézőpont felé emelkedve, az elmén és a szavakon túljutva - ismered fel, hogy sokkal több vagy, mint anyag, hogy nemcsak Jézus, Buddha, Szent Ágoston, Papaji, Osho és Tolle stb... érheti el a megvilágosodást, hanem Mariska néni is a piacon. Ugyanis ez egy teljesen tudományos dolog, és a misztikusok azért járnak előbb, mert ők nem bizonyítékokat keresnek, hanem Élnek és eggyéválnak azzal, amit meg akarnak ismerni. De nem csupán a misztikusok. Írók, költők, művészek és egyszerű emberek közülünk, akik érzékenyebbek az életre és mélyebben és egyre mélyebben élik azt meg, elviselve azt - vagy épp szenvedve attól - , hogy ezért a legtöbben hülyének nézik , vagy épp érzelmileg labilisnak címkézik őket. Tulajdonképpen minden ember misztikus, aki az életet csodálja, és a gyönyörű paradoxon az, hogy a színtiszta logikához is ők jutnak el előbb. Ha nagyon modernül akarnék fogalmazni, azt mondanám: emberek, csináljatok azt, amit akartok, higgyetek abban amit akartok, de egyre cikibb lesz ragaszkodni az illúziókhoz és ideológiákhoz egy olyan korban, amikor ennél már a tudomány is előrébb tart. És hát, a tudomány is csak emberi elmék gyümölcse. Az elme pedig határtalan. Annál határtalanabb, minél inkább megtisztul a kondicionálástól, és beleolvad a tudat energia óceánjába. Ateista vagy istenhívő, hát nem mindegy? Az egyik hiszi, mert nem éli, a másik meg tagadja, mert nem éli. Ezek csak szavak! Szavak, amelyek elválasztják egymástól az embereket. Egyiknek sincs kevesebb esélye a másiknál, hiszen a fejlődés nem lineáris , csakis a felszínen tűnik annak, a mélyben sokkal inkább kvantumugrások léteznek. Az a minimum, hogy legyünk nyitottak, és lássunk túl a különböző izmusokon, vagy épp fogadjuk el a másik emberét. Élhetsz úgy , hogy szidod az esőt, de ha esőben táncoló embert látsz, akkor tudd, hogy nem biztos, hogy ő a bolond.
Mert előbb-utóbb, bármilyen úton haladunk is, ugyanoda érkezünk. A tiszta tudat és a végtelen lehetőségek birodalmába. Ahol már semminek nincs neve.

(Sofia)