Szellem a kertben - és más furcsaságok

Ha ismerősnek hangzik ez a cím, biztosan olvassátok Duendét, bár az ő szelleme a fazékban van. Furcsaságaink azonban közel hoztak bennünket egymáshoz. Olyannyira, hogy mióta ismerem őt, a telefonszámlám a duplájára nőtt, viszont soha többé nem veszek bolti majonézt, fűszeres minibagettekkel döntöm le lábáról a családomat, és kellő inspirációt kaptam, hogy kilépjek szent magányom falai mögül és hasznos tagja legyek a blogtársadalomnak, hogy inspiráljak, erőt adjak, megköszönve mindazt amit tőletek, kedves bloggerek és más emberektől kaptam életemben.

Szóval itt vagyok. Fogalmam sincs persze, miről fogok írni, mert gasztroügyileg még vannak korlátaim, bár helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy a kreatív energiák nálam a kert felé tartanak. Ez egy új szerelem, mondhatnám, nagyon béna vagyok még a kertészkedéshez, az álmom mégis egy bájos, buja tündérkert létrehozása. Az álmok pedig valóra válnak. Közben főzögetek tőletek és felkészülök a majdani nagymama-létre. Egy másik szerelem a mozaik és a fotózás. Mindkettőben szenvedélyes kezdő vagyok. Amit viszont a legjobban szeretek csinálni, az valószínűleg halálosan untatna benneteket, és postot is nehezen tudnék írni róla. Ez az ülés és bambulás. Nevezhetném meditációnak is, de azért nem nevezem, mert a meditációban van egy kis szándék, az én leülésem viszont abszolut spontán. Lemegyek a partra, leülök és ottfelejtődök pár órára. Nálam a kávézás is minimum 2 óra. A biológiai órám lelassult, az óramutatók totálisan összegabalyodtak és alfában élem az életem. Vagyis hagyom, hogy az Élet nyilvánuljon meg általam. Nincs mit tenni. Ahogy kedvenc íróm, Hamvas Béla mondja: "Eljátszom az időt"
Hol itt-hol ott, hol ezzel, hol azzal. De mindig szívvel.

Köszönöm, Duende és köszönöm Mindenkinek.