Reggeli pillanatok

Szeretek korán kelni. A hajnal fényei mágnesként vonzanak. A kávézás után vagy épp bögrével a kezemben leszaladok a partra, sétálok vagy üldögélek, álmaimban joggingban, futócipőben is neki szoktam indulni, de ez valahogy nem jön nekem össze. Úgy vagyok vele, mint a Gilmore lányok: "- Nem sportolunk."

Amikor szép idő van, a teraszon kávézom, és hamarosan betelepszem reggelenként imádott, öreg cseresznyefám alá egy tál frissen szedett cseresznyével az ölemben. Bárcsak most is megtehetném, akkor nem kellene bemennem a városba cseresznyét venni az esti clafoutishoz. Az én cseresznyém még nem érett, viszont este buli lesz nálam, és most éppen recepteket keresgélek. Egy kedves barátnőm lányságát búcsúztatjuk, néhány üveg vörösbor és finom ételek társaságában. Vetkőzős fiú nem lesz, de ha igen, csak nem tudok róla, mindenképpen fotóval tudósítok. Az előételeket és a desszertet én készítem.

Szeretem a reggeleket. Napfelketét nézni és közben hálát adni életem minden pillanatáért , különösen a legnehezebb időkért. Hálát mondok a családomért, a barátaimért a zenéért és minden szépségért körülöttem. És ilyenkor mindig szívből kívánom, hogy minden ember megtalálja a békét, a szeretetet. Azt, ami van. Jelen van minden pillanatban. Egy mosolyban, egy kutya tekintetében, egy szomorú szempárban, egy falat frissen sütött kenyérben, az eső hangjában, a madarak dalában, egy verssorban vagy épp fájdalmainkban. Még keresni sem kell, csak engedni a világnak, az Életnek, hogy vezessen bennünket. A szívünk hangján szól hozzánk, de csak akkor halljuk, ha csend van bennünk. Van, aki Isten hangjának nevezi, de teljesen mindegy. Ugyanarról beszélünk mindannyian és ugyanarra vágyunk mindannyian. Szeretetre. A teljességre.