Élet és Szerelem

"Nem tartom magam költőnek. Sokkal fontosabb számomra, hogy az életünk maga váljon költészetté. Az emberi megismerés érdekel, a tudat, az elme, a gondolkodás, a kreativitás, az önismeret. Az emberi szellem és a létezés misztériuma. A rímeknek persze nem tudok ellenállni. Ha jönnek, leírom őket. Fotózni talán még jobban szeretek és lehet, hogy holnap már festeni fogok. Ki tudja? Csak a most számít"

Ezekkel a szavakkal mutatkoztam be a városunk által első ízben kiadott irodalmi antológiában megjelent két versem és néhány haiku mellé. Soha nem volt fontos számomra, hogy megjelenjenek a verseim, most mégis jó érzés. De igaza volt Hamvas Bélának, aki azt mondta, hogy a verseket nem írjuk, hanem éljük. Az életem nélkül, mindaz nélkül amit megéltem, nem lennének verseim. De nem a külső alkotás a lényeg. Nem mindenki tud verset írni, zenét szerezni, feltalálni valamit vagy csodás képeket festeni. És nem is kell. A valódi kreativitásnak nem feltétele a kifelé megnyilvánult kreativitás. Az az ember, aki megtalálta önmagában a kulcsot, aki képes költőivé, varázslatossá tenni a saját, vagy családja életetét, és energiája gyógyítólag hat a környezetétére, a világra, sokkal de sokkal kreatívabb, mint például egy olyan költő, aki a tudatalattija szemetét hányja a papírra és van már három kötete. Az elme a teljesítményt nézi, az elmenélküli az embert magát. A kreativitás, az ihletettség, a csendes elme gyümölcse. A szenvedélyhez érzelmeink őszinte megélésén keresztül vezet az út. De aki kreatív az nem kerülheti el az ihlettelen pillanatokat sem, aki szenvedélyes, az megismeri az apátiát is. Akár évekre is. Ezért kell bátorság önmagunk mélységeinek bejárásához, a lelki békét bizony nem adják ingyen. Lehet keresni és sokszor meg is lehet találni, de mindaddig amíg kívül keresünk és mindaddig amíg a kereső el nem tűnik, újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk, magyarázzuk az életet, követeljük a bizonyítékokat, szenvedünk, majd ha valami jó történik, boldogok vagyunk egészen addig, míg nem kapunk többé figyelmet. Vagyis energiát. De ez az egész varázslatos gyönyörűség, amit Életnek nevezünk, arról szól, hogy fedezd fel, tapasztald meg, hogy ez az energia Te magad vagy! Csak a valótlant kell lehámozni magunkról, csak az illúziót kell meglátnunk, és a kincs magától tárul elénk. Ez a kincs a tiszta tudat, amely a tudattalan energiák tudatosba emelésével egyre növekszik és amikor a belső csend egybeolvad a Lét végtelen csendjével, felismered minden és mindenki azonos Lényegét. A közös nevezőt. A jóság, a szeretet, a kreativitás, a bőség az univerzum alapanyaga, és mi ugyanabból az energiából vagyunk, mint az univerzum, mint a fák, a rózsák, az esőcseppek, a felhők. Ha nem hiszed, olvass kvantumfizikát. Mi vagyunk az a minden mögött érezhető Erő, amit annyira keresünk, hogy a fától nem látjuk az erdőt. A kreativitás megjelenhet hosszabb-rövideb időre, akár csak pillanatokra és mivel energia, tökéletesen eggyé is válhatsz vele. Ekkor már nem te leszel kreatív, hanem az életed lesz az. A kreativitás éppen olyan, mint az élet és a szerelem. Ahogy az elme csak az időt, a múltat és a jövőt ismeri és csak abban tud működni, a jelen pillanatot nem ismeri, így az elmén túlra is két irány létezik. Gondolj csak a vízre, amit ha hő hatásnak teszünk ki, megfagyhat, anyaggá válik, a másik irányban pedig felforr és elpárolog, láthatatlan lesz. Ilyen az elme is. Vagy elborul valakinek az elméje, vagy megvilágosodik. És közte persze az energia végtelen számú megnyilvánulási formája. Minden egyes ember a tudat végtelen óceánjának egy megnyilvánult pontja és lehetősége és ha nem ítélkezünk, a csendes elme elkezdi azt látni, ami van. Olvasni tudsz mindenből, ami körülvesz, és valódi lényedet nem sértheti senki és semmi. Amikor a hamis énkép, az egó, a kondicinált elme meghal, te megszületsz.

Most élsz és néha szerelembe esel.

Akkor te leszel az Élet és a Szerelem.