2010. aug. 14.

A szépség szimfóniája




"A szépség nem más, mint Isten visszfénye bennünk."

" A nő feladata a gyönyörködtetés. Ezt csak akkor tudja teljesíteni, ha felvállalja a Rend szerinti feladatait, hiszen a szépség nem más, mint a Teremtő Energiájának tükröződése általunk."

"A kizárólag anyagban gondolkodó ember nem lehet boldog, mert megtagadja szellemi és lelki lényegét. A szellem-lélek-test hármasában mindennap mind a háromnak szükséges áldozni. A minőségi lényeg az, ami belül van. Nem a bőr alatt, nem a húsban. A lélekben, a láthatatlanban. Azzal kell jóban lennünk, amit csendes óráinkban ott találunk."

"A szerelem Isteni Kiteljesedettségében elengedetté válunk. Biztosan szívszerelemben élünk, ha elengedjük kis-énünk vágyait, hatalmi pozíciónkat, anyagi többletünket. A fizikai szem számára úgy tűnik, lefelé tartunk, pedig valójában Isteni-Énünk segítségével elindultunk fölfelé.


Az ember örök vágya a Teljesség átélése.
A világ ezernyi látszatmegoldást kínál,
de legbelül mindannyian tudjuk,
hogy csak egyetlen Igaz Út létezik.

A lejárat fölfelé: a Szerelem.
A Szerelem a Megváltás."




Gonda István&Illés Csilla
Esszencia a szépség szimfóniájából
























5 megjegyzés:

trendo írta...

Szép gondolatok így vasárnap délelőtt :)

Agness írta...

Nagyon szép!

Nyárády Károly írta...

Bizony! De jó is szerelmesnek lenni...! Hmm. Legjobb dolog, ami emberrel megtörténhet.

Györgyi írta...

Szép gondolatokhoz szép képek. Hihetetlen, hogy milyen gyönyörűséget alkottál gyöngyökből és verssorokból.

Lívia írta...

Kedves Agness és Trendo, köszönöm szépen:)

Karesz, igen:)

Boróka, köszi! Véletlen volt, mármint az ötlet:)