Szabadságot vettem ki mára, hogy lelkiekben felkészülhessek a fogorvosra. Nem kis beavatkozás várt rám ma. A jelenlétből már csak két dolog van, ami el tud téríteni. A munka és a fogorvos. Kora reggel meglocsoltam a növényeket, kávéztam a teraszon, de újra és újra visszalopakodott elmémbe, ahogy izzadok a fogorvosi székben kb. két órán keresztül, és ajkamat elhagyta a sóhaj. Én ezt ma nem akarom! A következő pillanatban csengett a mobilom, és a fogorvos lemondta a kezelést és áttettük hétfő reggelre. Már meg sem lepődtem. Néhány hete munkába indultam így. Szakadt az eső és valahogy semmi kedvem nem volt menni. Nem is mentem, mert a kocsim nem indult, az aksi lemerült. Egész életemben így ment ez, de a pálmát egy tíz évvel ezelőtti sztori viszi el a spontán teremtéseim tekintetében. Egy tanfolyamon voltam Pesten, és az utolsó előtti napon a villamos hátuljában állva utaztam nagynénémhez hazafelé. Nem volt egy jó nap - enyhén szólva - és semmi kedvem nem volt az utolsó naphoz, ráadásul volt bennem egy olyan érzés is, hogy ez a tanfolyam nem nekem való, nem ez az én utam. De az utolsó nap lett volna egy feladatom, és hát az oklevél......
És ekkor elhangzott bennem az ima: Istenem, én nem akarom a holnapi napot! A következő megállónál le kellett szállnom, közelebb léptem az ajtóhoz. Nem volt körülöttem senki és semmi akadály, és mégsem előre léptem, ahogy akartam, hanem hátrafelé le a lépcsőn. Nem fájt, csak a bokám olyan furán nem volt része többé a testemnek. Még tudtam néhány száz méter gyalogolni, majd taxit hívtam. Néhány órán belül meg is műtöttek. Achilles-ín szakadás. 5 hétig voltam fekvőgipszben, és sokkal de sokkal hasznosabb volt ez az öt hét, mint bármilyen tanfolyam az életemben. Tehát, ha azt szeretném, hogy rendben legyenek a fogaim, hétfőre kedvet kell csinálnom a fogorvoshoz. Tulajdonképpen a doki nagyon jóképű, és szép a kilátás a fogorvosi szék előtti ablakból. És most lemegyek a partra napozni egy kicsit és nem avatkozom többé az univerzum terveibe. Hagyom, hogy a gondolkodás átadja helyét a kreativitásnak. Descartes addig jutott, hogy felismerte: gondolkodom, tehát vagyok. Már sokan felismerték az ennél magasabb dimenzióban rezgő igazságot: vagyok, tehát gondolkodom. És, hogy mi az Igazság? Nem gondolkodom, tehát élek. De a csendbe eljutni, csak a gondolkodás folyamatának megismerésén keresztül lehet. Amikor a kényszeres gondolkodás eltűnik, az idő is eltűnik, csak a tér marad, a Forrás melyből a gondolatok is áramlanak, és minden ebből áramlik ki, hogy azután visszavezessen Önmagához. Ezt keresi minden ember ösztönösen, intuitívan, ezt a hiányt érezzük akkor is, amikor egyébként minden rendben van körülöttünk. Honvágyunk van, bár otthon vagyunk. Ez a Forrás a szeretet. Az Ősenergia, vagy Isten, nevezd ahogy akarod, bár ha nem nevezed el, könnyebben rád találhat. Csak játssz és engedd, hogy játsszon veled a Mindenség.
19 megjegyzés:
Szép gondolatok egy fogműtét kapcsán...Sophia, szorítok neked, hogy összejöjjön az a sok pozitív energiadrylithe, ami elég lesz a hétfői két órához...
Nem tudom, hogy került a szókarakter az "energia" szó után, vegyétek úgy, hogy TÖRLÉS-gomb!
Sejtettem, hogy szabadság van a dologban, nem szoktál csak úgy itt lenni, ha munka van.
Sok erőt Neked a hétfői fogorvoslásra.
A téglafalad az gyönyörű, hmmm.... (halk sóhaj)!
Mindig mondom,hogy boszorkány vagy !
Kitartás a fogorvoshoz, utálatos,de kényszerű dolog.
A kert és a virágok, mint mindig gyönyörű
Compot, köszönöm! Azért vagyok itt, mert csak 3 után megyek a napra. És ilyenkor kertészkedni sincs kedvem, de legalább körbenézegetek nálatok is:)
Frida, de rég jártál erre! Minden nő boszorkány:) Majd indítok egy boszorkány-képzőt,jó? Jössz?:)
Már-már félelmetes, ahogy visszaköszönnek soraidban - nem először - a fejemben kavargó gondolatok... Csak hát én nem tudom ilyen szépen megfogalmazni...
A kőfalad valóban gyönyörű, ezek szerint elkészült... :)
Hétfőre pedig Zsuzsához hasonlóan sok-sok energiát kívánok!
Nálam is folyamatban van a fogorvos téma, de én kedden megyek. Átérzem, amiről beszélsz.
Szépek a képek, a rozmaringosat azonnal kiszúrtam.:-)
Hasonlót én is átéltem már, mint te.:-)
Olyan szép képek!!! Hogy vagy ma?
Van egy könyv az a címe : Tudatalattid csodálatos hatalma. Érdemes elolvasni. Bár az is lehet, hogy Te enélkül is mindent tudsz már. :)))
Zsuzsa, köszönöm!
Felhőlány. ha végzek a fogorvossal, irány Szentendre!:) Kb 1 hónap. És közben festés:)
Éva, köszi! Már 3 rozmaringom van, szabad földbe is ültettem, majd megmutatom.
Csillagos, köszönöm! Bár már nem ma van, de jól vagyok, már megbékéltem a hétfői kezeléssel:)
Boróka, ismerem a könyvet, nagyon jó. Hát, hogy mindent tudok-e? Nem, dehogy,bár a tudás nagyon tág fogalom, és az informatív tudás kicsit sem visz közelebb az emberhez. A könyv inspirálhat, elgondolkodtathat, de ha nincs saját élmény, megélés, akkor csak üres tudás. És hát az elméletet már sokan tudják de valahogy mégsem boldogok tőle.
Nagyon egyetértek veled. Sok oldalról megpróbáltam áttekinteni az elméleti részt, de ott csak szavakat találtam. Az igazi örömöt az elmélet és gyakorlat egybefonódása jelenti.
A könyvekből nekem az utak sokszínűsége muatkozik meg. Ötleteket kaphatunk, hogy merre érdemes elindulnunk a saját tapasztalatok megszerzése felé.
A tudatalatti birodalmának ismeretét legjobban a sámánok sajátították el az én meglátásom szerint. Ráadásul gyógyításra használják a tapasztalataikat.
Nem untatlak tovább az elmélkedésemmel. Csak nekem ez a terület a nagy kedvencem.
Egy biztos. Megérzésekre születni kell! Olyan képesség ez, ami a lélek érzékenysége az élet rezgéseinek vételére. Gondolok Rád hétfőn.
Dehogy untatsz, Boróka. Szeretek beszélgetni, csak a vitákból maradok ki,mert "tudom", hogy mindenkinek igaza van. Viszont az emberek édekében egy dologban ellenkeznék veled. A belső tudás és érzékenység BÁRKI számára elérhető, erre nem kell születni, ez az emberi lényeg. A börtönben ülő gyilkos sincs elzárva tőle. A kérdés, hogy ki mikor ér el arra a pontra, amikor a külvilágról a figyelmét befelé fordítja, és elindul a gyönyörű, bár katartikus úton. A teljességben nincs hierarchia. A külső kreativitás igényelhet némi képességet, énekhangot, kézügyességet, stb.., de a belső - bár aki alkot, könnyebben elérheti - nem. A sámánkodásról pedig már készültem írni, egy masszázs kapcsán, amit néhány évig csináltam és lehet, hogy újból fogok:)
Érdeklődéssel várom az írásodat.
Jó lenne, ha mindenki elindulna az általad leírt úton! Sokan későn értik , érzik, meg ennek a szükségességét.
Sajnos nem vagyok ebben elég optimista, Bőven van fejlődni valóm ezen a téren.
A belső kreativitást, én adománynak érzem. Ha azt mondod valamilyen formában mindenkiben ott van a lehetősége nem tagadom. Azonban ápolni gondozni kell ahoz, hogy kitudjon fejlődni bennünk. Olyan ez akár a földben lévő mag. A gyönyörű növény lehetősége rejlik benne. Gondoskodó táplálék nélkül azonban sose fejlődik ki.
Míg írtam neked nagyon jó volt hallgatni a zenét, amit feltettél.
KÖszönöm.
Igazán jó veled beszélgetni, Boróka. És teljesen természetes, hogy így látod, mert így is látszik. Azonban az élet, a világ nem egy statikus valami. Biztosan láttál már börtönben készített riportokat, amiben bemutatják pl, hogy az elítélt korongozni tanul, és gyönyörű tárgyakat készít. A kreativitáshoz nem fejlődni kell (bár az elme csak így képes látni és gondolkodni) hanem belső csend, az elme csendje. Bárki, bármikor elindulhat a válozás útján, és lehet éppen a vele történtek hatására. Szóval, már most mindenki az úton van, de ahhoz, hogy tanuljunk, előbb tapasztalni kell. Viszont a lelket valóban táplálni kell, hogy könnyebben felismerjük az elme zaját és azt ami mögötte van:)
Érzem amit mondasz. Azonban ebben a mai világban a legnagyobb hiánycikk a csend. Szinte mindent kitalálnak azért, hogy ne legyen részünk benne. Nem vitázni szeretnék, csak továbbra is úgy érzem, hogy a csend elérése ma adomány. Viszont a társadalmi elvárások, ezt az adományt nem kezelik értéknek. Egy piacgazdaságra épülő rendszerben, csak a kiválasztottak mennek szembe az elvárt viselkedés panelekkel. A börtönökben is azok választják a megismerésnek ezt az útját, akik születésük óta rendelkeznek egyfajta nyitottsággal.A külvilági élet olyan zajos volt körülöttük, hogy nem vették észre eme képességüket. A börtön ilyen szempontból ingerszegény és teret enged eme képesség kibontakozásának. A börtönökben a csend legnagyobb veszélye az érzelmi elsivárosodás. Azok tudják élvezni az ott kialakult csendet, akiben valami plusz erő van. Na ők valóban kiválasztottak és képesek a börtön csendjét hasznosan megélni.
Bocsánat a hosszú kommentért.
Boróka, van hely, nyugodtan töltsd ki. A csend nem lehet hiánycikk, hiszen mindenhol jelen van. Az ember nincs jelen, az elméjében él, de enélkül nem tanulhatna. Hosszú az út, míg valaki eljut az önreflexió kezdetéig, azután pedig katarzis-katarzis hátán. A csend ismeretlen mélységekbe vezet bennünket, ezért hárít a legtöbb ember akkor is, amikor már szenved. Az elme ismerete a kulcs, de a tudomány sem ismeri. Csak az ismeri, akit már nem irányít, és az ilyen embert érteni nem, csak érezni lehet. Könnyebben eljutsz a kreativitásig, ha megkérdőjelezed magadban az ilyen eldöntött gondolatokat, hitet, neked már megvan ehhez az intelligenciád. Nagyon kevesen képesek azt mondani, hogy:nem tudom. Vagy, hogy lehet, hogy mégsem így van? Ekkor kezdődhet a valódi tapasztalás. ha nyitottá válunk. Bármire.
Köszönöm az értékes gondolatokat. Gyerekkoromban sokat éltem csendben. Akkor jó barátok voltunk. Ma jobban szeretem a hangokat. Most erre van szükségem. Bár tagadhatatlan tény, hogy megteremtem magamnak azokat az időket, amikor csendre vágyom. A kettő harmóniában megélése tesz teljessé.
Nincs mit köszönni, Boróka, én is élveztem a beszélgetést. És igazad van. Azt tedd, ami jólesik:)
Megjegyzés küldése