2010. júl. 20.

Ismeretlen kis virág


Véletlenül nem tudja valaki milyen virág ez? Ma fedeztem fel a kisház falának tövében és eddig még sohasem volt ott. Talán egy madár csőrében érkezett a mag, vagy már hosszú ideje pihen a földben és most döntött úgy, hogy előbújik? Ha lelkiismeretesen gazolnék, talán ki is húztam volna, amíg kicsi, de az utóbbi időben nem sok kedvem van a kerti munkához. Persze locsolok minden nap, de a gazolás most nagyon csúszik, a fűnyíróm pedig két hete szerelőnél van. A fenti kert ki sem látszik a gazból, és ebben a munkában a lányom egészen biztosan nem lesz partner. De a kert megvár, türelemmel és közben meglep néhány újdonsággal is.








11 megjegyzés:

Daisy írta...

Nálunk Tátikának vagy népiesebb nevén nyusziszájnak hívják.
Sokféle színben létezik és a nagymamám kertjében is sok volt. Abban az időben szinte minden kertben volt.
A szánkat is tudtuk úgy csücsöríteni, hogy olyan legyen, mint a nyuszi száj.

Daisy írta...

Ha oldalról lazán összenyomod a virágot, kinyílik.

csutkailda írta...

Igen,igen.....,de sokat játszottam kislányként ilyen virággal.
Oroszlánszájnak is hívják felénk. :)

Felhőlány írta...

Felénk is tátikának hívják, ahogy Daisy is írta, tátog ha a virágot a zöld szára fölött összenyomod... :)
Egynyári növény, barátnőm kertjében a szivárvány minden színében pompázik, palántáról vette. Majd készítek róla fotót. :)

Ágnes írta...

Nálunk is oroszlánszájnak hívják...

Lívia írta...

Köszönöm mindenkinek! Nekem is ismerős volt valahonnan, de rá nem jöttem volna, hogy tátika. Ha egynyári növény, akkor tényleg idepottyanhatott egy mag. És még véletlenül sem olyan helyen nyílt ki, ahová nem illik. Hát, nem csoda?:)
Szép estét lányok:)

Éva írta...

Úgy látszik, hogy mindenki játszott a tátika(oroszlánszáj)"szájának" nyitogatásával gyerekkorában. Én is.

L.Krisztina írta...

Ha engeded felmagzani jövőre sok kis tátikád lesz, nekem is így lett egy kis tátika szigetem!

Lívia írta...

Éva, már nekem is rémlik, gyerekkoromban minden nyarat falun töltöttem. Talán a nagyi udvarában is volt tátika.


Krisztina, engedem, persze, mert amúgy sincs fogalmam mit kell csinálni, ha nem engedném:) Amúgy is örülök neki! Köszönöm a segítséget!

Thrini írta...

Tátika vagy oroszlánszáj, így ismerem. Hozzám is került valahonnan mag, kb. két éve újrakel magától. Eredetileg fehér lenne, de néhány napja láttam egy sárga tövet is. A méhek tehetnek róla. :)

Monika írta...

Igen,Tátika!Mennyire szerettem vele játszani és nyitogatni a kis csőrét!Még nagylány koromban is..)Mennyire elfeledkeztem róla.