Színek és fények

Talán arra születtem, hogy szépséget teremtsek magam körül. Talán mindenki erre született. Előbb meglátni, majd teremteni, s végül azzá válni. Mert képesek vagyunk rá. Minden egyes ember képes rá. Akármiben. Zenében, művészetben, a konyhában, kertben, bárhol. Megtanulni a lélekkel látni, hogy a másik embernek is a lelkét lásd. Ez a szeretet. A szeretet nem lehet ige, amíg tárgya van, csak kapcsolat és vonzalom, és szimpátia, és ragaszkodás. De ez az út. Ez az út vezet a felismeréshez, hogy ha csak a zöld szín létezne, a többit sem ismernéd. Az emberekkel is így van ez. Mindenkire szükség van. Mindenki egy szín a létezésben. Minden energia, minden fény. Minden, ezen a földön, a fény különböző rezgésszámú megnyilvánulása. Keresd mindig a fényt. Nem kell félni a sötétségtől, mert az is fény. A kezdet. A fény hiánya. Az elme csak lineárisan és ellentétekben tud gondolkodni. Összehasonlít, ítél és gyártja a problémákat. Persze tud pozitív is lenni, de ahol pozitív van, ott lennie kell előbb -utóbb negatívnak is. A létezés az ellentétek megélésén keresztül tanít. Hiába tudsz teremteni, ha a későbbiekben annak folyományait már nem tudod kezelni. A Titok című film óta nagy divat teremteni, és valóban, meg kell tanulnunk, hogy a gondolat teremt. De tudd, hogy van tovább! Az élet olyan mint az inga. Mindkét oldalra ugyanolyan mértékben kell kilengenie, hogy megszülessen az egyensúly. A harmónia. Az a szín, amelynek már nincs is színe.

(S.)

"- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan továbbszaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd ha fázol. A csillag behunyta a szemét és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme.- válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval. - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.

Alkyoni Papadaki

"Csupán hozzánk viszonyítva van édes, keserű, forró és szín, a valóságban csak atomok léteznek, és az űr."

Démokritosz