2009. júl. 12.

Reggeli séta







"A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló, útközben, minden pillanatban megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház, vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek, vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen, vagy világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek. Gondold meg, hogy a földön jársz és a csillagok alatt sétálhatsz. Nagyszerű dolog ez."

Márai Sándor








3 megjegyzés:

Raindrop írta...

Szinte érzem az illatot...

Márai Sándor, pedig ismét összefoglalta az igazat, a lényeget!
Gyönyörű bejegyzés, újra!

Deborah írta...

Erre most szükségem volt. Megfogalmazta, hogy mit is gondoltam én eddig a sétáról.. (a "menjünk sétálni" valóban van akinek nem működik úticél nélkül.. pedig eddig is tudtam, hogy az már nem a valódi;) persze sokkal átfogóbban és jobban.. de mit is várhatnánk Máraitól?:), szeretem..
Mindig megtalálod a legodaillőbb idézetet mindenhez, tehetséged van hozzá:)

Sofia írta...

Köszönöm, mindkettőtöknek, és örülök ha tetszik:)