2009. júl. 11.

Egy sportos nap



Azt hiszem, a víz és én kölcsönösen vonzzuk egymást. Nem elég, hogy a Duna mellett élhetek, de még a munkahelyem mellett - közvetlen átjárással - is van néhány vízzel teli medence. Ez az egyetlen olyan sport -és a jóga - amit szívesen művelek. Néha. Merthogy lusta vagyok. De mostanában itt kezdem a napot reggel 7 órakor, néhányszor a héten. Úszkálok úgy 30-40 percet, lezuhanyozom és kezdődhet a munka. Most kimondottan élvezem, főleg, ha süt a nap. Ma viszont nemcsak hogy úsztam, de jógáztam is. Tudom, hogy a jóga nem csupán testmozgás, sokkal inkább szellemi út, én mégis azért szeretem, mert remek alakformáló, nagyon jól nyújtja az izmokat. Szóval, sportolok!



Egy kis délutáni szieszta, kedvenc gyümölcseimmel. Akár egy reggeli fotója is lehetne, ha kávé is lenne az asztalon. Jó sok. Ha jó idő van általában itt reggelizem, szinte mindig gyümölcsöt, hétvégén néha mást. Szeretek itt üldögélni a hátsó kertben a bodza alatt. Úgyhogy megyek is, csak egy könyvért jöttem be, és hogy megírjam ezt a bejegyzést. Ennyi mozgás után megérdemlek egy kis lazítást.


Nincsenek megjegyzések: