2010. máj. 8.

A kertben vagyok



A reggeli kávém után elmentem növényeket venni. Néhányat abból, amit ebben az évben ültetni szeretnék. Rózsát még, mert abból sosem elég, oregánót, abból is kétféfét. Bár életemben nem sütöttem még pizzát, az egyik tő pizzaoregánó. Most már süthetek. Vettem két hostát a hátsó kertbe, egy évelőt a sziklakertbe, aminek a nevét egészen addig tudtam, míg ki nem léptem a kertészet kapuján. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én képtelen vagyok a virágok nevét megjegyezni. Minden tiszteletem azoké, akik tudják a kertjükben lévő összes rózsa nevét, ez nálam maximum addig terjed, hogy bokorrózsa, vagy tajaltakaró rózsa. Ennek ellenére imádom őket! Fel is írhatnám, hogy mit veszek és mit hová ültetek, de az nem én lennék. Szóval, megyek ki a kertbe, ültetek, átültetek, és ha nem esik, füvet nyírok. És íme, a vadonatúj, szexis, kertészkedős gumicsizmám. Már csak egy szalmakalapra vágyom.

















8 megjegyzés:

duende írta...

Nagyon dögös a csimmma! :))

Szalmakalapból van nekem vagy három is! (Sosem megyek napra nélkülük.)

Thrini írta...

Vagány a csizmád! :)
Nekem is van egy hostám, azon gondolkodom, hogy felveszem és valami nagy kőedénybe ültetem, mert évek óta nem virágzik, állandóan lezabálják a csigák.
Egyébként szép halvány lila virágja lenne.
Jó munkát mára! :)

Sofia írta...

Duende, köszi:) Feltételenül beszerzek egyet. Kettőt:)

Sofia írta...

Thrini, köszönöm! Nálam is rengeteg a csiga, néha összeszedem és leviszem őket a partra. Az egyik hostám valószínű kék virágú, mert a nevében benne volt, hogy blue. Ennyire emlékszem:)

Éva írta...

Észrevettem ám a falad is, hogy az is rendben!:-)

Virág írta...

Mindig csak ámulok-bámulok itt Nálad. Nagyon szépek a virágaid. Sajnos nekem nem nagyon jut idő a kertészkedésre, a fűnyírás viszont muszáj. Ma viszont kolbásztököt fogok vetni a kerítés mellé és ha megnő(?) akkor ősszel lámpást csinálunk belőle a fiam szobájába. És épp azon gondolkodtam, hogy valami nyári kalap-félét kellene varrnom...
Kíváncsian várom a varrós képeket(majd)...

Sofia írta...

Éva, éppenhogy nincs rendben a falam:) De azt a részt nem fotózom. Most tavasz elején amikor sokat esett megint ledőlt egy rész. Már nem tudom kivel rakassam vissza. Egyelőre marad.

Sofia írta...

Virág, most tanulom a kertészkedést. Ismerkedek a növényekkel és figyelem, mi hol szeret lenni. És nagy a kertem, mire beültetem....:) A varrós képekre kicsit még várni kell:)

A kalapot majd tedd ám fel a blogba!