Nem az én titkom, az éjszakáé.

"Álom: éppen attól más, hogy merész, szabad, miként az ébrenlét sosem, hiszen elrejtett fiókok mélyére dugdosott képeket rángat elő: tör, zúz, ordít, megbosszulva az ébrenlét fegyelmezettségét, megszínesíti a színtelent, a komisz varázsló."

Vavyan Fable

Duendétől és Raindroptól kaptam a játékot, vagyis a kérdést, áruljak el 7 titkot magamról. Mivel én nem gasztroblogot írok, itt szinte minden arról szól, hogyan élek, mik a fontos dolgok számomra. Így nem szedem pontokba magam, és tudom, senki sem fog ezért haragudni rám. Egy dolgot viszont elárulok, amiről talán később amúgy is írtam volna. Van valami amit nagyon-nagyon szeretek, és ez az alvás. Mindig is szerettem aludni, de néhány éve különösen vonzódni kezdtem az éjszakához. Tisztelni kezdtem az éjszakát és az alvást. Úgy éreztem, mintha valami kapu lenne, egy másik világ, ahol többet tudhatok meg erről a világról, önmagamról, mintha valami ősi gyógyító lenne, tanító, vagy tisztítótűz, misztériumokkal teli időtlen órák. Mindig sokat álmodtam, de sohasem analizáltam az álmaimat, úgy éreztem, ez nem fontos. Nem féltem a rémálmoktól sem a depressziós évek alatt. Soha nem szedtem be altatót, inkább nem aludtam két napig. Ahogy gyógyultam és változtam, az álmok is együtt változtak velem. Csodás álmok jöttek. Két éve alig álmodom, de jól és mélyen alszom, és könnyen ébredek. Akkor amikor akarok, óra nélkül. Az álmok kicsit hiányoznak, de az éjszakát azóta is tisztelem. Nekem fontos, hogy semmi felesleges dolog ne legyen a hálószobában, nincs is más, csak egy ágy és két éjjeliszekrény. Nem fekszem le teli gyomorral, és általában 10 órakor már beájulok. Télen előbb. Persze akadnak kivételek, de az egyetlen dolog a világon, amitől hülye tudok lenni, az az alváshiány. Szeretek vaksötétben aludni és imádom a napon száradt ágynemű illatát. A zaj nem zavar, de az itt nincs is. Madárdalra ébredek és éhes macskák nyávogására.
Szóval, ez az egyetlen komoly dilim. A komolytalanokról máskor.