2010. nov. 20.

Az ezüst folyó partján




Ma reggel ezüstben tündökölt a Duna. Hideg volt, szinte harapni lehetett a levegőt, a víz pedig hihetetlenül tiszta. Egyedül voltam a parton, szinte mindig egyedül vagyok, bármilyen időpontban is megyek le. Az emberek félnek a csendtől, félnek egyedül maradni önmagukkal és a gondolataikkal, félnek a természettől. Egy ilyen helyen nagy esélyed van arra, hogy megérezd a lényeget, az időn, szavakon és gondolatokon túli dimenziót, az Energiát. Elméd kitisztul, az egó elcsitul és a belső térben úgy látod meg gondolataidat, mint az égen úszó felhőket. Jönnek-mennek, de te nem a gondolataid vagy, hanem az, aki figyeli ezeket a gondolatokat. Csak érzékelsz, értelmezés nélkül. Érzed a bőrödön a hideg hajnali levegőt, hajadba belekap egy enyhe szellő, meghallod egy távoli hajóduda hangját és szemed az ezüst tükrű folyót pásztázza. Ahogy nő benned a csend, úgy válsz eggyé a pillanattal, sőt a pillanat is eltűnik, mert az is csak egy közmegegyezésből született szó az idő legkisebb mértékegységére. Minden eltűnik, ami tanult, ami elválaszt más létezőtől, eltűnnek az ellentétek, a poláris érzékelés és eltűnik az idő. A belső tér eggyé válik a külsővel. Hát, ezért veszélyes hely ez. És ezért veszélyes a meditáció, a szerelem , a művészet és az a fajta élet, amit igazán élvezel, amibe belemerülsz és elveszel benne. Ezért veszélyes a szenvedély, ezért veszélyes intenzíven, őszintén élni, mert minél teljesebben élsz, annál inkább felszínre kerülnek elfojtásaid, és minden ami a tudatalattiból észrevétlenül irányítja és befolyásolja életedet, viselkedésedet. Ezért veszélyes senkire sem hallgatva és támaszkodva önmagadban elmerülni, megélni, megérteni és elengedni a káoszt, hogy megszülethessen a béke. Sokkal könnyebb a frusztrált s csapdába esett energiákat kivetíteni a világra és más emberekre. Sokkal könnyebb szabályok közé erőltetni az életet, a szerelmet, az érzelmeket ,könnyebb hinni, remélni és ideológiákba kapaszkodni, amelyek persze, nem rosszak és nem jók. Amikor a tudat kitisztul, nincs szükség hitre, hiszen a tiszta tudat maga a tiszta felismerés, hogy egy vagy mindennel, ami létezik. És ha maga az Élet vagy, ugyan miben kellene hinned? Nem hiszel, hanem Hitté válsz. Ez a szeretet. A "vanság" ami enged lenni is. A szeretet a Forrás. A félelem hiánya. Az egységtudat. Az út pedig a poláris világ, a szeretni-gyűlölni világa, a pozitív-negatív, a jó és a rossz világa, az éberség, a tudatosság születése, a korlátolt tudatosságtól az abszolut tudatosság felé. Testtől a szellemig a lélek útvesztőin át. Az egó halálával szűnik meg minden elkülönültség, és elkezdjük azt látni, ami mindenben és mindenkiben egy és ugyanaz. Az egó halálával kezdődik az igazi Élet. Az egó halálával születik meg az együttérzés, az együttműködés, amire a világnak most olyan nagy szüksége volna! Ezért van egyre több szenvedés, fájdalom az emberekben, mert csak erős érzelmek képesek feltörni saját falainkat. És ezért van ennyi öröm és ennyi szépség, mert a boldogság éppúgy, mint a fájdalom, a lélek kapuit nyitogatja. A kvantumfizikusok már bebizonyították, hogy mikroszinten, a kvantumok világában minden mindennel összefügg. Már senki sem neveti ki a misztikusokat, a bölcseket és az ősi tanításokat, mert aki önmagában a lehető legmélyebbre merült, mind ugyanazt találta, amit a kvantumfizikusok más módszerekkel. Ürességet. Ami mégsem üres. A végtelen lehetőségek mezejét, telis tele valószínűségi hullámokkal. És ha megjelenik a megfigyelő, a hullámból részecske lesz és minden változni kezd. Teremtünk a gondolatainkkal, a képzeletünkkel és igen, a félelmeinkkel is. Vonzunk és taszítunk. Keresők vagyunk és mi vagyunk az is amit keresünk. Ugyanabból az "anyagból" vagyunk, amiből az univerzum van, a csillagok és az anyaföld.
Legfeljebb azok nevetnek ezen, akik még nagyon félnek. És amíg a félelem jelen van, nem lehet jelen a Szeretet.




"Ama szépségek, melyeket a fogékony emberek itt alant meglátnak, bármi másnál jobban hasonlítanak a mennyei forrásra, melyből mindnyájan eredünk."


Michelangelo







3 megjegyzés:

Névtelen írta...

szeretem, amikor a képek mellett a gondolataidat is élvezhetem:)

nekem is nagy vágyam minél többször csendes derűvel szemlélődni az életemben

lillácska

Ritmus írta...

Igen, ezt hívják Egység-élménynek, amit ha egyszer megtapasztalsz, már nincs visszaút, mindig azt akarod és újra akarod átélni....
Pedig már majdnem elfelejtettem, köszi, hogy eszembe juttattad!

Sofia írta...

Lillácska, Ritmus, köszönöm a látogatást! Szép hétvégét kívánok!?)