Jelek

Tegnap szabadságot vettem ki mára. Mintha tudtam volna, hogy ma beleragad a fényképezőgép a kezembe. Éppen kint üldögéltem a rózsák mellett és azon gondolkodtam, hogy talán írnom kellene a szomorúságról. Arról, hogy miért félnek tőle olyan sokan. Egyszer csak mellém repült ez a csodás pillangó. Nagyon szeretem a rózsákat és nem kevésbé a pillangókat. Nem volt nálam a gép, gondolatban megkértem, maradjon itt. Beszaladtam, és a pillangó várt. Még a szárnyait is kitárta, hogy lefotózhassam. Olyan volt, mint egy égi jel. Isten minden pillanatban azt mondja, ne keress, hanem válj eggyé velem. Válj eggyé a Mosttal, lüktess és áramolj azzal, AMI VAN. Eggyé válni bármivel is, csak a csendben lehet. A belső csendben. Csak addig szenvedünk, amíg magyarázatokat keresünk, vagy felelősöket, okokat.. Amikor az elme elfárad és csak az érzés marad, amikor abszolut átadod magad annak, amit éppen érzel, akkor csodálatos tisztulás megy végbe benned, és már nem csupán egy-egy spontán pillanatban tudod megélni a pillanatot. Felismered az elme, a hitrendszer generálta, nem valódi érzelmeket, lekopik rólad minden valótlan. Féltékenység, irigység, félelem, elkülönülés, magány....elhagynak téged, mert ezek mind alacsony rezgésű energiák. Csak azért vannak velünk, mert tanítanak. Ahogy minden tanít. Az évszakok váltakozása, a folyó folyása,a tenger morajlása, a hold és a nap járása és minden egyes ember a tanítónk. És az állatok is azok. Minden a szeretetre tanít. Ahogy ez a pillangó is.