Kajuk Gyula: Holdfia sámán és a Hegyek Úrnője

Ma délután olvasgatni támadt kedvem, és eszembe jutott ez a könyvecske, amit egyszer-kétszer már kiolvastam néhány hónapja. Nem áll szándékomban elemezni, ha rajtam múlna, az iskolákban is betiltanám a verselemzést. Ahogy a versekre, úgy magára a költészetre, a könyvekre is meg kell érni. Annyit azért elárulok róla, amennyit Kajuk Gyula is leír a könyv elején: " Holdfia isteni sugallatra elindul a Felső Világba, hogy kiálljon bizonyos próbatételeket és az ősi tudás birtokosa lehessen."

Hát, nem erről szól az egész élet? Valamiféle belső sugallatra keresővé válunk. És az út bizony csapdákkal és próbatételekkel teli félelmetes, ugyanakkor varázslatos utazás. Mert közben találkozunk sárkányokkal, kígyókkal, gonosz mostohával, de ránk találnak a tündérek, angyalok, a hercegek és hercegnők és jóságos öregasszonyok is. Néha békákat csókolgatunk, akik egy időre királyfivá változnak, máskor pedig bennünket ébresztgetnek csókjaikkal a szép hercegek. Néha-néha kiérünk egy tisztásra, és azt gondoljuk, megérkeztünk. De azután...megindul a föld, tüzet okád a vulkán, hogy figyelmeztessen bennünket, irányt vétettünk. Megállít bennünket a világ. Ahogy egy jó vers, vagy könyv és bármi, amiben gyönyörködni tudunk. És jobban tesszük, ha magunktól állunk meg és keressük a szépet és jót, ami belülről gazdagít bennünket. Több mese kell és kevesebb politika. Több misztérium és kevesebb logika.

Ez a könyv is a keresésről szól a mese, a misztika és a szimbólumok nyelvén. Gyönyörű nyelven. Kedvenc soraimból:

kék őszben kék párapaplan
hajnal van vagy alkonyatban
várok itt? rég nem tudom

kék égen a hold is kékül
jégkékre fagyott meg végül
a színezüst korong

kék hajnalban, alkonyatban
Holdfia korai fagyban
fekete fák között bolyong

ezüst háló állja útját,
nem leli a lélek kútját

hol nyugalmat lelni kék...

kék csillagok arra várnak
pászmáit sok holdsugárnak
kötéllé fonja az ég.

De legjobban a könyv utolsó mondata tetszik. Ez a mondat tulajdonképpen egy kérdés. Egy olyan őszinte és mélyről fakadó kérdés, amely szinte már fohász. Erre a kérdésre ősidők óta van válasz. Elsőként talán Jézus adta, majd néhány misztikus, költő, művész és egyszerű emberek is, akik szintén megtalálták a választ. De a legtöbben nem hisznek nekik. Még csak azt sem, hogy hol keressék. És hát, a játék korántsem lenne ennyire izgalmas, ha tanulható lenne. A tudás védi önmagát és azt is, aki nem áll rá készen. Meg kell fejteni. Nem szabad félnünk a sárkányoktól.

A könyv elolvasása után szinte odavágytam az író vidéki házának padlásszobájába, éreztem a közelgő eső szagát és láttam a pókhálós boros palackot is a néhány ujjnyi borral. Köszönöm az élményt, Trendo! Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam kék őszt fotózni.