2009. dec. 4.

Anyukám és kedvenceink, avagy Rory és az anti-aging


Ő itt Rory, édesanyám egyéves keverék kutyusa. Imádnivaló kis dög, nagyon okos és nagyon eleven. Alapjaiban változtatta meg anyukám életét, aki enyhén szólva soha nem volt oda az állatokért. Vagyis kedvelte a kutyákat messziről, a macskákat viszont gyűlölte. Tőle örököltem a macskafóbiámat, de nálam sokkal előbb "elmúlt". Persze ő sem ezzel a fóbiával született. Az egyik dédnagymamámnak rengeteg macskája volt, ami még nem lett volna baj ,de ő sokkal jobban szerette a macskáit, mint az embereket. Valószínűleg így indult útjára a családi fóbia.Az édesanyámban olyan mély nyomot hagyott ez a gyerekkori emlék, hogy egész életében ugrált a macskák elől. A húgom és én pedig követtük példáját mert elhittük neki, hogy a macskák undorítóak. Egyszer például együtt vacsoráztunk két barátnőmmel egyikük otthonában, akinek volt 2 macskája. Egész idő alatt azt figyeltem, mennyire közelítenek meg a macskák, merre kószálnak éppen.Egy óvatlan pillanatban azonban, amikor véletlenül arra figyeltem amire kellett volna egész idő alatt, az egyik macska az ölembe ugrott. Én felugrottam, levertem két tányért az asztalról, sikítottam és sírógörcsöt kaptam. A barátnőim meg röhögtek. A hugomat még mindig nem sikerült meggyőzni, hogy nem a macskákkal van a baj, ő még mindig ugrál, de nagyon megértő vagyok, és mióta négy cicám van, már kint élnek, nem a lakásban.

Az alsó kép három hónapja készült, és akik ismerik anyukámat valószínűleg nem nagyon hisznek a szemüknek. Először jött Rory. Hugicám lánya, aki régóta szeretett volna kutyát, rábeszélte a nagyit egy kutyusra. Rory jött és győzött. Mindenki imádja, édesanyám pedig egyfolytában sétál azóta. A cicákkal pedig barátkozik. Hetvenkét éves, de az utóbbi egy évben tizet fiatalodott. Köszönöm, Rory!




"A kutyának csak egy célja van az életben: elajándékozni a szívét."

Joe Randolph Ackerley





"Az ókorban a macskákat Istenként tisztelték...és ezt ők sosem felejtik el."

Ismeretlen



"Már a legkisebb macska is valóságos műalkotás"

Leonardo da Vinci


10 megjegyzés:

Raindrop írta...

Csókolom Sofia anyukája!!! (integetés)

Szióka te kis drága kutty! :DDDDD
Jaj, tünemény!!!
Hát nem csoda, hogy kedvenc lett! Imádnivaló, a kis lapítós füleivel!

Lívia írta...

Ugye milyen helyes? Tudtam, hogy neked tetszeni fog:) Az integetést továbbítom:)

Ildifolt írta...

Szia Sofia!
A kutyus nagyon aranyos. Látszik, tudja, hogy szeretik.
A fóbiákról csak dióhéjban annyit, teljesen szívemből szóltál. Én egészen néhány évvel ezelőttig nagyon féltem a kutyáktól. Persze a lányom is, kicsi kora óta. Képesek voltunk megkerülni a fél várost, ha valahol kóbor kutya volt. Amikor az apja megvette neki az első német juhász kutyáját, amint a kutya megmozdult, a "gyerek" visított: jajj, apa megmozdult a kutya!!! (De közben persze szeretett volna megbarátkozni vele) A férjem közölte, vagy foglalkozol vele, vagy a kutya megy a háztól. És láss csodát, erőt vett magán a gyerek,(15-16 éves volt akkor) és ma már elválaszthatatlanok. Most van két német juhászunk, és egy cicánk. Hozzáteszem, volt macskafóbiája is. Semmi pénzért nem adná az állatállományt. Nyáron képes leülni a földre, a két kutya meg a lány tetejében hancúrozik. Ennyit a fóbiáról, ami elmúlt.

Ildifolt írta...

Az anyukádnak gratulálok, hogy sikerült megbarátkoznia a kutyikkal és a macsekokkal. Bizony jó társaság.

Raindrop írta...

Compot! Jó volt olvasni amit írtál. :)
A kutya amúgy is az egyik legjobb terápia! Feltétel nélküli szeretetével, ragaszkodásával, viccességével igazi barát! Én kutya nélkül nem is tudnék már élni...

Azt mondják a macska szeretetéért meg kell dolgozni, és még akkor sem biztos semmi, mert kiszámíthatatlan állat. Ezt meg is tapasztaltam. Sosem tudtam közel kerülni a macskákhoz, pedig imádom az állatokat. :)

Lívia írta...

Raindrop, azt hiszem a kutya és a macska léte együtt szimbolizálja az embert. A feltétel nélküli szeretet és a szabadság együtt az ember valódi lényegi természete.
A macskáim imádnak mert ugyanolyan kiszámíthatatlan vagyok, mint ők:)

Lívia írta...

Compot, tényleg jó volt olvasni amit írtál. Igen, így működik ez. És milyen jó, ha képesek vagyunk változni. Így gyógyulunk, így nyílik a szívünk...

Ildifolt írta...

Raindrop!
A macska-szeretethez elmesélem a Hercegnő nevű cicám ragaszkodását: Hercegnő fekete, hosszú szőrű, nyomott orrú, meghatározhatatlan fajtájú cica volt. Kislány, és minden évben szült. Amikor először szült, addig csűrte-csavarta a dolgot, hogy ott kellett lennem mellette, amíg lezajlott az esemény. Nem is engedett el. Jött utánam. Úgyhogy láda, kibélelve elő, kiscicák bele, Hercegnő bele, csak úgy volt hajlandó nevelni a cicákat, hogy én is törődjek vele. Nem volt ez teher, inkább örültem neki. Így zajlott évekig, és bizony csúnya vége lett, megmérgezték. Nem szándékosan, a szomszéd patkánymérget tett ki, valószínű ott ehetett valamit. Onnan tudom hogy ugyanebben az időben a másik cicánk is így járt, csak Ő még haza tudott jönni. Nem igazán szoktam megsiratni, de Őt megsirattam.

Névtelen írta...

Sofia,

szép a honlapod, de úgy érzem aki mindent ennyire magasztosan megvéleményez, mindenkit túlokoskodik az sosem őszinte ember! Neked olvasott gondolataid vannak csak, amiket összeharácsoltál másoktól, és néha annyira erőltett, hogy az ember inkább kifordul innen.
Riandropnak írt válaszodon nevetnem kellett. Te még bármilyen véleményt kaptál a honlapodon, túlokoskodtad. Miért van erre szükség? Egyedül élsz, a házadat és a dunát fotózgatod folyton, könyveket másolsz ide, miközben olyan ember nem született, akivel te egyetértettél volna. Nagyképű vagy és álszent. Sokszor lett volna gondolatom egyik másik bejegyzéshez, de ahogy mindenkit fellengzősen szinte helyreigazítottál, elment a kedvem. Aki ennyire biztos a véleményében az nem kerek, és még csak nem is a saját véleményed! ((:

Üdv,
Erzsi

Lívia írta...

Szia Erzsi! Köszönöm a látogatást és az észrevételt is. Már féltem, hogy valamit rosszul csinálok, május óta te vagy az első kritikusom. Köszönöm.