Ismét a háláról

"Azt hiszem igen, dühös lehetnék amiatt, ami velem történt. De nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szép dolog van a világban. Néha úgy érzem egyszerre látom mindet, és túl sok: a szívem felduzzad, mint egy léggömb és majd szét robban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész, és nem érzek mást, csak hálát, hülye kis életem minden egyes percéért. Biztos fogalmatok sincs róla miről is beszélek, de ne féljetek, egy nap majd megtudjátok."


Amerikai szépség

" Egy napon felébredtem...és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden."


Márai Sándor

Napmátkától kaptam a kérdést, miért vagyok ma hálás? Egyetlen szóval is tudnék rá válaszolni, egyszerűen csak azért, hogy VAGYOK. Mert ha nem lennék, akkor semmi másért nem lehetnék hálás. A hála a legváratlanabb pillanatokban árasztja el minden sejtemet, a talpamtól a fejem búbjáig. És ilyenkor nem tudom megmagyarázni miért érzek hálát. Csak úgy. Mindenért. De ha gondolkodom a háláról, akkor meg kell mondanom, hogy a leghálásabb magamnak vagyok. Azért, mert félelmeim ellenére, sokszor ezer sebből vérezve mentem tovább a szív útján, a saját válaszaimat keresve. Hálás vagyok magamnak, hogy bele mertem zuhanni a magányba és minden fájdalomba, és hálás vagyok azért, hogy égbenyúló hegyeket is másztam a boldogságért. Mert minden, amiért ebben a pillanatban hálát érezhetek, ezért létezik.