Éppen cappucinot kortyolgattam a teraszon amikor dörögni kezdett. Nagyon szeretem a nyári viharokat, amikor hirtelen elsötétül az ég, néha egészen különleges fényben fürdik a Duna-part és a kert. És a vihar utáni csend....az eső és a föld illata már akkor kicsalogat a házból, amikor még lágyan szemerkélő esővel éppen csak búcsúzkodik a vihar. A levegő kristálytiszta, a fű élénk smaragdzöld, és az ég a haragos kékből lassan és szinte észrevétlenül változik vissza vihar előtti színére. Még egy ideig csend van, a madarak is némák, szinte hallani a virágszirmokról lehulló esőcseppeket.Azután megszólal egy madár, majd még egy, ettől a kakukk is nekibátorodik, a csigák kibújnak a házukból és nekivágnak a felfrissült kertben szép komótosan ennivaló után nézni. Majd kisüt a nap és mindenkit újra a kertbe csalogat. Innen-onnan vidám gyerekzsivaj hallatszik és halk búgás jelzi egy hajó közeledtét. Egymásba folynak a pillanatok, a hangok, a fények, a felhők , az illatok, a fák és a párolgó esőcseppek. Nincs más, csak béke. De még kell a vihar, hogy ezt felismerjük.
4 megjegyzés:
felén nem volt annyira csendes
Itt sem, de a jeget megúsztuk:) De minél nagyobb a vihar, annál nagyobb a csend utána:)
Szép bejegyzés szép gondolatokkal, szép az újonnan feltett Lara Fabian dalod is:)
Köszönöm, Deborah:)
Megjegyzés küldése