Ki eszik? Az elme vagy a test?

Szeretem a ráérős, hétvégi reggeliket. Színek, illatok, ízek, fények és zene. Vagy csend. Ha nem süt a nap, gyertyát gyújtok. Ma gyümölcs salátát ettem, körtéből, almából, szőlőből és kiviből, mazsolával, fahéjjal, mézzel jól megcsurgatva. Nagyon finom volt. Amikor gyümölcsöt eszem egyre inkább az az érzésem, hogy így kellene étkezni. Élő, természetes ételeket enni legalább 80 %-ban. Amikor könnyű vagyok könnyű ételeket kívánok, ha beszippant kissé a felszín és visszalopakodik az egóm, akkor jöhetnek a nehezebb ételek. Mert az ember többnyire az elméjével eszik, nem a testével. Addig képtelenek vagyunk venni a test jelzéseit, amíg egó üzemmódban vagyunk. Amíg azonosulunk a testtel, az anyaggal és a fejünkben cikáló gondolatokkal. Emlékezetből eszünk. Ismerünk egy ízt és ha örömet okozott, akkor újra és újra megkívánjuk. De ez nem a test vágya, hanem az elméé. Eszünk akkor is ha nem vagyunk éhesek, vagy már elmúlt az éhségünk, eszünk a tv előtt, úgy, hogy oda sem figyelünk, csak lapátoljuk be a megszokott ízeket, amiktől éppúgy függünk, mint sok minden mástól. Szinte nem is rágunk, csak nyelünk. Ha figyeljük magunkat, mikor milyen ételeket kívánunk, ha nem eszünk elvből és megszokásból, nagyon sok mindent megfigyelhetünk és megtanulhatunk. A testünk szinte beszél hozzánk. Észrevettétek például, hogy a természetes ételekből, pl gyümölcsből nem igazán tudod túlenni magad? Pörköltből nokedlivel viszont simán, és nem a tested mondja, hogy még...még...még, hiszen érzed is, hogy már tele vagy, hanem az elme irányítása alatt állsz és észre sem veszed. Nem a test jelzésére hallgatsz, hanem a késztetésre, hogy még többet egyél abból, ami örömet okoz. És ez nem csak az étkezésre vonatkozik. Az örömöt egészen máshol keressük, mint ahol van, néha megtaláljuk, de mindig nagyobb dózis kell abból, ami nem valódi. És így tanulunk szép lassan. És amikor életünkből eltűnik minden ami nem valódi.....felismeréseink nyomán, feltárul AZ, amit minden ember keres. Kívül. Pedig belül van.