Mint a Nap, olyan szeretnék lenni én,
aranyló fénnyel borítanám a Földet,
előbb az egyik, majd a másik féltekén
ébreszteném a koránkelőket.
Mint az égbolt, olyan szeretnék lenni én,
oly végtelen és hatalmas otthon,
vagy könnyű, kövér felhő,
mely céltalanul úszkál az égbolton.
Oh, ha csak egyszer, én lehetnék a Csend!
Tengermély, néma bársonymező,
hol békére lel a lélek,
s válaszra a kérdező,
hol a semmiben
minden titkok titka van,
aranyló fénnyel borítanám a Földet,
előbb az egyik, majd a másik féltekén
ébreszteném a koránkelőket.
Mint az égbolt, olyan szeretnék lenni én,
oly végtelen és hatalmas otthon,
vagy könnyű, kövér felhő,
mely céltalanul úszkál az égbolton.
Oh, ha csak egyszer, én lehetnék a Csend!
Tengermély, néma bársonymező,
hol békére lel a lélek,
s válaszra a kérdező,
hol a semmiben
minden titkok titka van,
hol lenn a mélyben,
puha, fényes sötétségben
néha-néha meglelem magam.
(sofia 2006)
puha, fényes sötétségben
néha-néha meglelem magam.
(sofia 2006)
10 megjegyzés:
Ma is szépen indul a nap, köszönöm!
Nincs mit Zsuzsa! További szép napot kívánok!:)
A vershez illő különlegesen szép fotókat hoztál.
Szia! Reg nem jartam erre...
Ez a vers valami hihetetlenul szep! Csodas!
Ja es a kepek is, de engem most a vers vett le a labamrol :)
Jo volt ujra benezni Hozzad! :)
Éva, igen, ehhez a vershez nem nehéz fotózni, amúgy is fénymániás vagyok. Minden megnyilvánulási formája, a sötétség, a színek, árnyékok...megihlet.
Judith, örülök neked, és köszönöm!:)
Sofia,
Ez a vers olyan egyszerű és tiszta, mint egy népdal! Jó megpihenni Nálad!
Szia Gisela! Köszönöm szépen és gyere csak pihengetni!
ez a bejegyzésed csudás :o) Sofia!
Kristina
Köszönöm, Kristina!
Megjegyzés küldése