"A hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést, és nem az, aki látja a tengert"
Weöres Sándor
Sokat vagyok a parton. Üldögélek, vagy sétálok. Már gyerekkoromban azon gondolkodtam elalvás előtt, hogy vajon mi az a semmi? Talán a halált nem értettem, már nem emlékszem. Sokszor elképzeltem a semmit és nagyon szerettem ezt a játékot. Most már tudom, hogy az egész életem egy csodás utazás volt a teljesség felé, tele fájdalommal, örömmel, a valakivé válás vágyával, szerelemmel és magánnyal. Félelemmel és bátorsággal. Az ösztön visz a tudatosság felé. A szavak ürességének felismerése által jutsz a szavakon túlra, és csak ha őszintén éled meg szerepeidet, hullanak milliárd darabra. A belső csend olyan energia, mely könnyedén zúzza szét hazugságaidat, olyan tükör, melyben kíméletlenül meglátod saját magad. Előbb-utóbb mindenkinek eljön ez az idő. Ilyenkor élve meghalunk. Akár többször is. Akik nem értik, azt mondják, bolondok vagyunk, vagy betegek, de te már tudod, hogy minden ember külön kis világban él, és ezért szenvednek. Harcolnak, ítélkeznek, a biztonságot keresik.......Látod a milliárdnyi világot, hitrendszert, gondolatot, és a részekből egész lesz. A mozaik összeáll. Semmi sem különül el semmitől. Olyan egyszerű minden. Csak szeretni kell. És legelőször saját magadat. De ha nem megy , keresd a csendet. Állj meg néha....és ülj le. Csak úgy.
