Reggeli

Elő- és dolgozószoba

Lélekteljes élet

Ma egész nap itthon voltam. Főztem egy isteni finom székelykáposztát, sétáltam, olvastam és aludtam. Mindig is szerettem egyedül lenni, akkor is, amikor nem éltem egyedül. Ha hosszabb ideig nem tudtam magamban lenni, rosszul éreztem magam, valami nagyon-nagyon hiányzott. Voltak pörgős éveim, sokat utaztam és egész életemben emberekkel foglalkoztam. De a csendre mindig is nagy szükségem volt. Órákon át képes voltam az ablakon kibámulva kortyolgatni a reggeli kávémat. Jöttek-mentek a gondolataim, majd eltűntek, és velük tűntem én is. Úgy meditáltam, hogy azt sem tudtam mi az a meditáció. Ez a belső csend mentett meg később. Ez a csend az, ami gyógyít, amiből felismeréseket kapunk, amiben meglátjuk kondicionálásunkat, hogy sosem azt látjuk, ami van, hanem azt, amit gondolunk, arról, ami van. Ebben a Csendben egy vagy mindennel, és meglátod, hogy a többi ember is Csend. Csak az elmék fecsegnek, énképek harcolnak és csapnak össze egymással, mindenki másnak akar megfelelni és nem jön rá arra, hogy ő is más, akinek szintén mások akarnak megfelelni, szóval körbe-körbe meg akarnak egymásnak felelni a személyiségek, szerepek, és egók. A kondicionált elme a - kellene, kellett volna , a biztonság, a félelmek, az ítélkezések, a semmi sem jó, úgy ahogy van, az összehasonlítás, elkülönültség és a dualitás, a jó és a rossz - illuzórikus birodalma. Program, és a feladat az, hogy felismerd. Felismerd, hogy ki vagy valójában, hogy kik vagyunk valójában. Hogy felismerd, hogy bárkit bántasz, önmagad bántod, ha a világot gyűlölöd, nem mást gyűlölsz, mint önmagad. Mindannyian ugyanabból az energiából vagyunk, mindannyian Csend vagyunk, mindannyian ugyanonnan jöttünk és ugyanoda tartunk. Egymás lélegzetét lélegezzük. Nem teremthetünk addig jobb világot, míg nem tudjuk kik vagyunk, míg mi nem válunk jobbá. És itt egy gyönyörű paradoxon, nem válhatsz addig jobbá, amíg azt hiszed, hogy nem vagy elég jó. Csak a Mostból teremthetsz, a teremtés akkor valódi, ha spontán, ha nincs ott a cselekvő, a személyiség, az egó.

Ha a szíveddel élsz, ha mersz érezni, sírni, kacagni, táncolni, ha nem menekülsz el a szomorúság elől, ha nem irányítasz és nem állsz ellen annak, AMI VAN. Az elme meglehetősen ostoba. Hisz vagy tagad, de ha barátként és nem ellenségként tekintesz rá, ha megfigyeled működését, segít és megnyílik, engedi, hogy tapasztalj, de azt nem hiszi el, hogy ennyire egyszerű legyen az út: csak kövesd a szíved, és nem kerülheted el, hogy a Pillanattá válj. Más szóval, szeretetté.

Ezért fontos, hogy ne csak a testünket, hanem a lelkünket is tápláljuk, tanuljunk meg egyedül lenni, elmélkedjünk, szemlélődjünk, szánjunk magunkra időt, energiát, mert a valódi tudás, a valódi orvosság, a valódi mester és a valódi, feltétel néküli szeretet ott van bennünk.
Mi vagyunk azok.


(s.)

"Amikor eltölt a vágy, hogy mindennapi életedben rátalálj a szentségre, varázslat történik veled: megszokott életed különlegessé válik, az élet maga pedig a lélek táplálójává lesz!"


Harold Kushner rabbi

"Én-tudatunk nem egyéb, mint egyetlen hullám a tengeren, mint egy falevél az Életfán - mint valami isteni Egésznek a része. A Lélek csak ebben a határtalan összefüggésben érthető."


Müller Péter

Reggeli séta a kertben, szőlőszürettel

Dézsakert

A ház bejárata mellé két oldalra, és a teraszra is dézsakertet tervezek. Régen, Olaszországban mindig elbűvöltek a kisebb-nagyobb cserepekben, a fal mellett és a lépcsőkön sorakozó csodaszép növények és virágok. Egyelőre gyűjtögetem a cserepeket, dézsákat, ami nem könnyű, mert nagyon drágák. Van néhány leanderem, rozmaringom és szeretnék még levendulát is és néhány ideillő évelőt. Olyan növényeket kell keresnem, amiket teleltetni is tudok, szeretik a napot, a teraszra árnyék kedvelőt, és talán egy-két dézsás örökzöldem is lesz. A rácson futó rózsa viszont nem igazán vált be, vagy csak én nem tudom kezelni. Még próbálkozom vele.

A leander igazi mediterrán hangulatot varázsol a ház köré. Nagyon szeretem. Kicsit elcsúsztam a sok rózsaszín irányába, most egy sárgára vágyom, és talán fehér levendulát ültetek majd cserépbe mellé, és még több rozmaringot. Az egynyáriakat nem igazán kedvelem, bár a petúniám isteni illatot áraszt, de csak úgy nyeli a vizet. Ha kimarad egy öntözés, nagyon csúnya tud lenni. Az ampolnás mézvirágaim már mind tönkrementek, hiába locsoltam és tápoldatoztam őket rendszeresen. Szóval, tanulok folyamatosan és keresgélem azokat a növéyeket, amelyek idevágynak éppen az én kertembe.

Ez itt a dédelgetett murvafürtöm (bougainvillea). Trópusi kúszónövény, amit a sparban vettem kis cserépben, és mire hazaértem vele, minden levele és szirma lehullott, csak egy csupasz száracska állt ki a földből. Azért átültettem , nevelgettem, és ez lett belőle. Jövőre talán már hatalmas virágözönbe borítja a bejárat melletti faoszlopot. Persze, ez is rózsaszín.

"Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes."

Az utolsó szamuráj c. film

Színek és fények

Talán arra születtem, hogy szépséget teremtsek magam körül. Talán mindenki erre született. Előbb meglátni, majd teremteni, s végül azzá válni. Mert képesek vagyunk rá. Minden egyes ember képes rá. Akármiben. Zenében, művészetben, a konyhában, kertben, bárhol. Megtanulni a lélekkel látni, hogy a másik embernek is a lelkét lásd. Ez a szeretet. A szeretet nem lehet ige, amíg tárgya van, csak kapcsolat és vonzalom, és szimpátia, és ragaszkodás. De ez az út. Ez az út vezet a felismeréshez, hogy ha csak a zöld szín létezne, a többit sem ismernéd. Az emberekkel is így van ez. Mindenkire szükség van. Mindenki egy szín a létezésben. Minden energia, minden fény. Minden, ezen a földön, a fény különböző rezgésszámú megnyilvánulása. Keresd mindig a fényt. Nem kell félni a sötétségtől, mert az is fény. A kezdet. A fény hiánya. Az elme csak lineárisan és ellentétekben tud gondolkodni. Összehasonlít, ítél és gyártja a problémákat. Persze tud pozitív is lenni, de ahol pozitív van, ott lennie kell előbb -utóbb negatívnak is. A létezés az ellentétek megélésén keresztül tanít. Hiába tudsz teremteni, ha a későbbiekben annak folyományait már nem tudod kezelni. A Titok című film óta nagy divat teremteni, és valóban, meg kell tanulnunk, hogy a gondolat teremt. De tudd, hogy van tovább! Az élet olyan mint az inga. Mindkét oldalra ugyanolyan mértékben kell kilengenie, hogy megszülessen az egyensúly. A harmónia. Az a szín, amelynek már nincs is színe.

(S.)

"- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan továbbszaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd ha fázol. A csillag behunyta a szemét és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme.- válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval. - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.

Alkyoni Papadaki

"Csupán hozzánk viszonyítva van édes, keserű, forró és szín, a valóságban csak atomok léteznek, és az űr."

Démokritosz

Otthon

Az otthon nekem minden. Nem ez a ház, és nem ez a kert. Az egész világ az otthonom. A világ itt van, ahol most éppen vagyok, és bárhová megyek otthon leszek. Mert az otthon bennünk van. Ahogy a világ is. Hazaérkezni annyit jelent, mint felismerni, hogy a rész azonos az egésszel. Varázslók vagyunk, akik nem tudják, hogy tudnak varázsolni. És amikor megtudják, a varázsló eltűnik és csak a varázslat marad. A rímek eltűnnek, és csak a költészet marad. Magad leszel az Élet. Kreativitás. Energia. Szeretet.

"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés, hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És, hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső vagy süvölt a szél. és, hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. ....ha mindezt érezni tudod, nem vagy otthontalan a világon."

Wass Albert

Szíved a bolygó szíve,
pihenj áldott otthonodban.
Utad véget akkor ér,
amikor a Hold
elmerül a Napban.

(Sofia)