Végtelen

"Ha végtelen az ismeretlen, akkor a tudás lehetőségei is végtelenek. Az ember lehetőségei is végtelenek, mert az ember maga az önmagát megismerő tudás. A legfőbb értelem nem az embertől függetlenül létező valami a világmindenségben. Az ember - része ennek az értelemnek. Talán a legfontosabb része."

Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko

"A gondolat a tér szárnyaló madara, amely a szó kalitkájába zárva kitárhatja ugyan szárnyait, de repülni nem tud."

Kahlil Gibran

"Nézz bármilyen messze, azon túl még határtalan tér van. Számolj bármennyit, körülötte még határtalan idő van."

Walt Whitman

Kis reggeli teremtés

Szabadságot vettem ki mára, hogy lelkiekben felkészülhessek a fogorvosra. Nem kis beavatkozás várt rám ma. A jelenlétből már csak két dolog van, ami el tud téríteni. A munka és a fogorvos. Kora reggel meglocsoltam a növényeket, kávéztam a teraszon, de újra és újra visszalopakodott elmémbe, ahogy izzadok a fogorvosi székben kb. két órán keresztül, és ajkamat elhagyta a sóhaj. Én ezt ma nem akarom! A következő pillanatban csengett a mobilom, és a fogorvos lemondta a kezelést és áttettük hétfő reggelre. Már meg sem lepődtem. Néhány hete munkába indultam így. Szakadt az eső és valahogy semmi kedvem nem volt menni. Nem is mentem, mert a kocsim nem indult, az aksi lemerült. Egész életemben így ment ez, de a pálmát egy tíz évvel ezelőtti sztori viszi el a spontán teremtéseim tekintetében. Egy tanfolyamon voltam Pesten, és az utolsó előtti napon a villamos hátuljában állva utaztam nagynénémhez hazafelé. Nem volt egy jó nap - enyhén szólva - és semmi kedvem nem volt az utolsó naphoz, ráadásul volt bennem egy olyan érzés is, hogy ez a tanfolyam nem nekem való, nem ez az én utam. De az utolsó nap lett volna egy feladatom, és hát az oklevél......

És ekkor elhangzott bennem az ima: Istenem, én nem akarom a holnapi napot! A következő megállónál le kellett szállnom, közelebb léptem az ajtóhoz. Nem volt körülöttem senki és semmi akadály, és mégsem előre léptem, ahogy akartam, hanem hátrafelé le a lépcsőn. Nem fájt, csak a bokám olyan furán nem volt része többé a testemnek. Még tudtam néhány száz méter gyalogolni, majd taxit hívtam. Néhány órán belül meg is műtöttek. Achilles-ín szakadás. 5 hétig voltam fekvőgipszben, és sokkal de sokkal hasznosabb volt ez az öt hét, mint bármilyen tanfolyam az életemben. Tehát, ha azt szeretném, hogy rendben legyenek a fogaim, hétfőre kedvet kell csinálnom a fogorvoshoz. Tulajdonképpen a doki nagyon jóképű, és szép a kilátás a fogorvosi szék előtti ablakból. És most lemegyek a partra napozni egy kicsit és nem avatkozom többé az univerzum terveibe. Hagyom, hogy a gondolkodás átadja helyét a kreativitásnak. Descartes addig jutott, hogy felismerte: gondolkodom, tehát vagyok. Már sokan felismerték az ennél magasabb dimenzióban rezgő igazságot: vagyok, tehát gondolkodom. És, hogy mi az Igazság? Nem gondolkodom, tehát élek. De a csendbe eljutni, csak a gondolkodás folyamatának megismerésén keresztül lehet. Amikor a kényszeres gondolkodás eltűnik, az idő is eltűnik, csak a tér marad, a Forrás melyből a gondolatok is áramlanak, és minden ebből áramlik ki, hogy azután visszavezessen Önmagához. Ezt keresi minden ember ösztönösen, intuitívan, ezt a hiányt érezzük akkor is, amikor egyébként minden rendben van körülöttünk. Honvágyunk van, bár otthon vagyunk. Ez a Forrás a szeretet. Az Ősenergia, vagy Isten, nevezd ahogy akarod, bár ha nem nevezed el, könnyebben rád találhat. Csak játssz és engedd, hogy játsszon veled a Mindenség.

Újra nyílnak a rózsák

Reggel a Dunán

Este

Locsolás, reggeli és hálaadás

Korán keltem. Egy kicsit üldögéltem a parton, majd siettem fel öntözni. Szeretek locsolni és most már szúnyogok sincsenek. Friss a levegő, frissek a színek és még nincs kánikula. Körülnéztem a kertben. Virágzik a kiültetett hortenziám, tele vannak bimbóval a nemrég elvirágzott rózsáim, a fügefám úgy nő mint a bolondgomba, szintúgy a mandarin és a citrom, lassan a duplájára nőnek, mint ahogy megvettem őket néhány hete. Úgy tűnik ez a klíma ideális nekik, csak el ne rontsam majd a teleltetésükkel. Múlt héten ültettem 6 tő koktél paradicsomot is, de egyelőre csak ládába. A zöldséges kert kialakítása jövő tavaszra csúszik. A golgotavirág rendületlenúl kúszik és fejlődik. A konyhaablak melletti rácson lévő futórózsát viszont ősszel lecserélem. Elefántcsont színű, illatos futórózsára. A csigák egyre kevesebben vannak, aminek vagy a sün az oka, vagy a kevés eső, vagy néhány vakond, melyek két év után visszatértek, hogy még véletlenül se unatkozzak. De lehet, hogy csak szeretnek itt az állatok. A szomszéd kutyái is átjárnak, a kőfal felől ugyanis szabad a pálya. Ahogy a nap első sugarai felébresztik és végigsimogatják a kertet, és ülök a teraszon vagy a lépcsőn egy bögre tejeskávéval az ölemben, néha eszembe jut a régi lakásom a negyedik emeleten, ahol évekig lehúzott redőnyök között éltem, a szobanövények sorban pusztultak el, és ha átmentem a barátnőmhöz, be kellett zárni a macskáit a másik szobába. És ilyenkor a szívem megtelik hálával, és sírni tudnék (tudok is) attól a mérhetetlen csodától ami körülvesz bennünket, vezet, tanít mindaddig amíg rá nem jövünk, hogy mi magunk vagyunk a csoda. Az erő, ugyanaz az erő, amely a rózsabimbót virágba szökkenti, a belső csend ugyanaz a végtelen tér, égbolt, amelyen a felhők úsznak. Isten országa valóban bennünk van.

A terasz új ruhája